|
2015-10-23 16:30:17, péntek
|
| |
| |
1956 EMLÉKEZETE
Örkény István: AZ ELSŐ LÖVÉS (In:Levelek egypercben (Budapest, 1996)
"1956 október 23-án este 11-kor indultunk a Rádió elfoglalására. Odáig csak tüntettünk, énekeltünk, néhány éljent és vesszent kiáltottunk: eszünkbe sem jutott, hogy elfoglaljunk valamit. Csak amikor az ávósok orvul rálőttek arra a küldöttségre, mely az ifjúság kiáltványát akarta felolvasni, indultunk el a Sándor utcán a Rádió felé.
Még akkor nem voltak fegyvereink. Még akkor igazi dühünk sem volt. Olyanok voltunk, mint a fiatal kígyó, melynek még nem nőtt méregfoga. Ilyenféle verseket kiabáltunk: "Menjünk tovább előre /Ne hallgassunk Gerőre". Mentünk is elôre. Az első halott - egy ezredes teste - ott feküdt a Puskin utca kövén. Mint a vasat a vas, úgy vonzotta ez a nem élő test a sok tízezernyi élőt. Mentünk, mentünk, míg el nem dördültek az elsô sortüzek. Mondják, hogy a jó katonaló nem lép holttestekre.
Mi rosszabbak voltunk a lovaknál: futtunkban rátapostunk saját halottainkra. De ugyanakkor egy ismeretlen, aki majdnem föllökött a rohanásban, visszaszólt: "Pardon, bocsánat". A Múzeum-kertben a menekülők kikerülték a virágágyakat, de az utcára érve felgyújtottak két autót. Ezeket jól összeszidtuk, mert még egyikünk se tudta, hogy már felkelők vagyunk."
Örkény István: FOHÁSZ BUDAPESTÉRT (In:Levelek egypercben (Budapest, 1996)
Ki itt születtem mégis ócsároltalak, ki szerettelek és mégsem ismertelek, bocsáss meg tévelygő fiadnak, dicső városom Budapest!
Hogy is hihettem rólad, szülővárosomról, hogy olyan vagy mint a többi, egy város a városok között. Jártam köveiden és elhittem, hogy a kövezet közlekedésre való. Ültem a villamosokon és azt hittem, hogy a villamos utazásra szolgál. Számos házadban megfordultam és azt hittem, hogy e falak közt élni, enni, inni, lakni lehet csak. Nem tudtam, hogy ezek a falak lőrések, e villamosokból barrikádokat lehet rakni, s ezeken az utcákon rohamra indulni, harcolni és győzni lehet!
A kerek világon minden térképen és glóbuszon, ma átírják nevedet, Budapest. Ez a szó már nem egy várost jelöl. Budapest ma annyit tesz, hogy hősiesség. Budapest, minden nyelvén a világnak azt jelenti; hűség, önfeláldozás, nemzeti becsület.
Minden ember, aki szereti szülővárosát, azt kívánja: légy te is olyan, mint Budapest.
Kívánom és is: légy mindörökké, olyan, amilyen ma vagy, Budapest. Büszke és bátor emberek tanyája, magyarok jó útra vezérlője, az emberi fajta csillagfénye, Budapest. Légy vendéglátója a világ minden nemzetének, de ne tűrj meg többé megszálló hordákat, idegen zászlókat e megszentelt falak között. Légy mindig olyan, mint Budapest, Budapest; és tedd, hogy mi, méltatlan fiaid, méltók lehessünk hozzád és egymáshoz. Élj örökké, munkában és dicsőségben, Szabadság fővárosa, Budapest!
Tamási Lajos: PIROS VÉR A PESTI UTCÁN
Megyünk, valami láthatatlan
áramlás szívünket befutja,
akadozva száll még az ének,
de már mienk a pesti utca.
Nincs már teendő: ez maradt,
csak ez maradt már menedékül,
valami szálló ragyogás kél,
valami szent lobogás készül.
Zászlóink föl, újjongva csapnak,
kiborulnak a széles útra,
selyem-színei kidagadnak:
ismét mienk a pesti utca!
Ismét mienk a bátor ének,
parancsolatlan tiszta szívvel,
s a fegyverek szemünkbe néznek:
kire lövetsz, belügyminiszter?
Piros a vér a pesti utcán,
munkások, ifjak vére ez,
piros a vér a pesti utcán,
belügyminiszter, kit lövetsz?
Kire lövettek összebújva ti,
megbukott miniszterek?
Sem az ÁVH, sem a tankok
titeket meg nem mentenek.
S a nép nevében, aki fegyvert
vertél szívünkre, merre futsz,
véres volt a kezed már régen
Gerő Ernő, csak ölni tudsz?
...Piros a vér a pesti utcán.
Eső esik és elveri,
mossa a vért, de megmaradnak
a pesti utca kövein.
Piros a vér a pesti utcán,
munkások - ifjak vére folyt,
- a háromszín-lobogók mellé
tegyetek ki gyászlobogót.
A háromszín-lobogó mellé
tegyetek három esküvést:
sírásból egynek tiszta könnyet,
s a zsarnokság gyûlöletét,
s fogadalmat: te kicsi ország,
el ne felejtse, aki él,
hogy úgy született a szabadság,
hogy pesti utcán hullt a vér.
Illyés Gyula:: EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL
Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van,
nem csak a puskacsőben,
nem csak a börtönökben,
nem csak a vallatószobákban,
nem csak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van
nem csak a füst-sötétben
gomolygó vádbeszédben,
beismerésben
rabok fal-morse-jében,
nem csak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös! -
ott zsarnokság van,
nem csak a katonásan
pattogtatott, "vigyázz"-ban,
"tűz!"-ben, a dobolásban
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,
nem csak a titkon
félig nyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,
a száj elé kapott ujj
"pszt"-jében, hogy ne mozdulj,
hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nem csak a rács-szilárban
fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,
a csöndet
nevelő néma könnyek
zuhatagában,
táguló szembogárban,
az van az éjben halkan
sikló gépkocsizajban,
meg abban,
megállt a kapualjban;
abban, ahogy a "hulló"
közben - érzed - a kagyló
csöndjén keresztül
figyel egy idegen fül;
nem csak a telefondrót
közt vergődő Laokoon-mód:
vonat, repülő, sínpár,
gúzsbog, kötélszár,
mert zsarnokság van,
nem csak a talpra álltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,
az ernyedten
tapsoló tenyerekben,
az operában,
a trombitában,
ott van az utca sarkán
az éppoly harsány -
vígan vagy kongó zordan
feszülő kőszoborban,
az van a derűtelten
tarkáló képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben;
mert zsarnokság ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahol a régi istened sem;
mert zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,
abban, ahogy a gyermek
dadog az idegennek,
ahogy, mielőtt súgtál,
hátrafordultál,
nem csak a szögesdrótban,
nem csak a könyvsorokban
szögesdrótnál is jobban
bénító szólamokban;
az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves,
az utcán oly szokatlan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,
ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy
mert ott van
a légyottban,
nem csak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szómámorban,
mint légydög a borodban,
mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,
mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett; 
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,
tányérban és pohárban,
az van az orrban-szájban,
világban és homályban,
szabadban és szobádban,
mintha nyitva az ablak
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,
ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletben
se vagy független,
fönt a tejút is már más;
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,
a nyüzsgő égi sátor
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,
a papból kinek gyónol
a prédikációkból,
templom, parlament, kínpad,
megannyi színpad;
hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék,
vonat kereke hallod,
rab vagy, erre kattog;
hegyen és tavak mellett
be ezt lehelled;
cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
szív-hökkenésben;
a nyugalomban,
a bilincs-unalomban,
a záporzuhogásban,
az égig érő rácsban,
a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,
s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;
mint víz a mederben,
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből?
ő néz rád a tükörből,
ő les, hiába futnál,
fogoly vagy s egyben foglár;
dohányod zamatában,
ruháid anyagába
beivódik, evődik
velődig;
töprengenél, de eszmét
tőle fogan csak elméd,
néznél, de csak azt látod,
amit ő eléd varázsol,
s már körben lángol
erdőtűz gyufaszálból,
mert mikor ledobtad,
el nem tapodtad;
így rád is ő vigyáz már
gyárban, mezőn, a háznál;
s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,
bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
fiad neki nem zed,
hol zsarnokság van:
mindenki szem a láncban;
belőle bűzlik, árad,
magad is zsarnok vagy;
mert már miattad dermed
dacba a gyermek,
s lesz öledben ringó
feleség ringyó;
vakondként napsütésben
így járunk vaksötétben
s feszengünk kamarában
futva bár Szaharában;
mert ahol zsarnokság van,
minden hiába,
e dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,
mert ott áll
eleve sírdogál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.
Jobbágy Károly: FELKELT A NÉP
Felkelt a nép, - hiába volt bitófa,
Kegyetlen kínzás, börtön és halál.
Feltámadt ő, a holt, - ki tíz év óta
sírban feküdt, - ma újra talpon áll.
S mily' óriás! Kezével szobrokat dönt
és széttépi a rabság címerét.
Ő, aki eddig szolga volt e földön
Parancsol, ítél, arca fényben ég.
Az, aki látta egykor megalázva,
vonulni sorban, utcán birkamód.
- nem ismer rá, hogy láncait lerázta
s kiált: ,,Rabok legyünk, vagy szabadok?!"
- nem ismer rá az sem, ki megkötözte,
ki nem érte, hanem belőle élt,
riadtan nézi, hogy hatalmas ökle
hová zuhan? bilincsét zúzni szét.
Dicsőség néked ifjúság és hála,
hogy itt e földön, ahol életunt,
ki nem szabad és inkább dől halálba,
- már nem kell többé szégyellnünk magunk.
Márai Sándor: MENYBŐL AZ ANGYAL - MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony,
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés éhség.
Mond el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal vigyél hírt a csodáról.
Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terült asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról
Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A csendes Éjben égni kezdett -
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.
És elmegy sok ember előtte:
A katona, aki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
A amíg gyalázta és vérét itta -
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.
Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta -
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekszenek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.
És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: "Elég volt"
Nem érti ezt a sok ember,
Mi áradt itt, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdi: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik -
Ők akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?...
Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
- a gyermek, a szamár, a pásztor -
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik -
mennyből az angyal.
(New York 1956)
Szabó László Dezső: OKTÓBER 23.
Egy bomba robbant a szívemben:
tüntetés lesz, testvér, tüntetünk!
Forró szívvel, és mit se várva
Egy eszme indult el velünk.
az idő ősködéből pattant,
És telt vele a csillogó este:
Ezrek és ezrek az utcákon,
Nem lehet ráismerni Pestre.
az égen száz csillag hunyorgott,
Lenézett egy-két vörös fényre;
Csattant, kiáltott a jelszó:
a rabságnak már legyen vége!
Egy autó oldalán fityegtem,
És alig hittem a szememnek:
Rendőr sehol, s házak tövéből
asszonyok, lányok integetnek.
,,Ruszkik haza!" - dörren az orkán,
,,Sztálint ledöntjük!" dübörögtek;
ömlött a nép, torok kiáltott,
a jelszavak meg mennydörögtek
Százfejű szörnyek mesévé váltak,
a provokátort meg kikacagták.
a szobor előtt a nagy téren
Régi világuk megtagadták.
Kemény csapás volt mindazokra,
akik előtt tapsoltak egykor!
Álltak és néztek várakozva,
Ezer és ezer, százezer sor.
Diadal szállt végig a téren,
S mint tűzvész, orkán ült a tájra:
a magasságban zúgni kezdett
Hegesztőpisztoly kékes lángja.
Motorok zúgtak, erőlködtek,
Megingott végre a Gyalázat:
,,Ledöntöttük a Sztálin szobrot!"
Verték, döngették a vázat.
,,a Rádióhoz, stúdióba!"
,,Vesszen Gerő, a gaz áruló!"
a forró éjszakában indult
Véres útjára száz golyó.
Én is rohantam, és jött Csepel,
Katonák, lányok, asszonyok,
Rendőrök, munkások, ezren, ezren,
Igaz és bátor magyarok.
És sztrájk is indult. Árva népünk
Kezébe vette végre sorsát.
Másnap már vérben fürdött minden,
De feltámadott Magyarország!
aranybetűkkel, vérrel írva,
Új, nagy fejezetet nyitottunk
Ország-világ történetében:
Szabadságunkat marokra fogtuk!
Új eszme ragyog fenn az égen,
Dátum született a világon,
Mely tűzbe hoz ma minden szívet:
Szabad október 23!
Végvári Vazul: AZ ÖREG*
A Kossuth tér sarkától
híd vezet a vértanúkra emlékező térre.
Átellenében a honatyák kupolás csarnoka,
Báthory útja és nádorok nevére koppanó kövek,
Kossuth és Széchenyi... Neveikkel büszkélkedő környék
akiket becézett, a sokak és sok mindent látott kerület
neked itt adott helyet, olyan ívek fémjén,
hogy megállhass, de le nem ültetnének,
kalapod se kérik udvariasan el,
csak figyeli Aulich, Perczel és Kiss János
utad merre veszed;
vagy vársz még egy kevéssé
- valakit? Még jöhet az időben, talán
a hidakon, budai hegyen át
tán nyugatról? Ide, mifelénk?
Kalapodról mintha novemberi köd peregne
drótkeretjén át a szemedre. Homályba borító üveg.
Ó, Öreg! Te mit is képzeltél?
Ennek az országnak csarnokaiba, erre, még
valaki jöhet?
Látod, a hidat csak később verték alád
s a bilincseket elhurcolt kulákok
paraszt gyerekei hozták a kezedre; lesöpört padlásról
hullatott magvak a földükbe rohadtak -
Moszkvától idáig láthattad, mind az
útjelet, hogy a nép igaza útján, ami
eljövendő, ebben a hazában
t e még megteremtheted.
Ó, Öreg, kábított hiszékeny
te paraszt becsület!
Most aztán várhatsz itt
- meg mi is veled.
Október... november: ez az az idő;
(a kövek a vért már rég levedlették)
Lám, magad kezét szorítja a korlát.
Húzd a kalapot mélyen a szemedre.
Még valaki jöhet.
*Az 1956-os forradalom miniszterelnökét fiatalabb hívei
- egymás között -"az Öreg"-nek nevezték.
Wittner Mária : 1989. OKTÓBER 23.
Ma értetek szól a harang, a lélek harangja,
ma értetek szól a fohász egy nemzet ajakán,
ma értetek gyúl sok-sok kicsiny mécses,
ma Néktek szól az ifjúság lelkesedése,
ma Rátok emlékezünk s fájón ünnepelünk.
Ma gondolatban együtt járjuk a régi helyeket,
ma lélekben Veletek emlékezünk.
A felnövekvő lelkes ifjúság
méltón he1yetekre áll.
És jön, jön az eleven áradat, kezükben apró kis gyertya ég,
mintha tenyerén tartaná égő szívét.
Könnytől csillogó ezernyi szempár,
emelt fő és hatalmas méltóság,
ez hát a Nép,
a kicsiny és mégis oly hatalmas büszke
Magyar.
Bayer Zsolt: 1956 "...HOGY LEGYEN JEL" (Budapest, 2000)
Ó, hát van úgy, hogy az utca egyszer csak félelmetes lesz.
Eltűnik hirtelen a méla vasárnap, s testvére is, a furcsa,
keserű verklimuzsika, el az öreg koldus, odalesznek valahogy
a léggömbök, összetörik a Ligetben a körhinta zenéje, össze
a falovacska festett mosolya, s olyan lesz a vattacukor, mint
a rossz pokháló.
Ó, és csönd ül akkor a lobogó máglyák, kőszaggató lánctalpasak,
lövések, dörrenések, leszakadó tetők és csecsemősikolyok nyakára.
Csönd.
A háborúba vágtató utca csöndje.
És sétálni kell abban a csöndben.
Ott kell lenni.
Meg kell fogni egymás kezét, össze kell kapaszkodni, össze
kell nézni, meg kell állni, és hinni kell mindenben,
a lehetetlenben is, hinni kell az összes ott lévőben, külön-
külön mindenki tekintetében és tenyerében és mosolyában
és némaságában, az a hit kergeti el az ösztön felüvöltő
félelmét, s az a hit tesz - ha csak percekre is - egy népet
szabaddá.
S azt nem lehet elfelejteni soha többé.
Amelyik nép elfelejti forradalmának mindent betöltő csöndjét,
nem is érdemli meg a szabadságot.
...
A romok.
A romok között mindig akad valami, amit szörnyű megtalálni,
A romok között szokott lenni a nagyapa törött pipája,
s a szárban még hallgat az utolsó sóhaj.
S ott van aztán a nagymama bugyellárisa, a piros, még lánykorából
a búsúból, s benne a Szent Antal koldusfillére.
Meg valami játék vagy babafej - és a törött babfejek nagyon
vádlón tudnak nézni.
s a romok között mindig haldoklik valamekkora darab idő.
Mindig azt jelentik a leomló kövek, hogy vége van valaminek,
visszavonhatatlanul.
Aztán valahogy megöregszenek a romok, s megtartó
hagyománnyá válnak, emlékké és emlékezetessé, ősök példájává,
krónikává, hős harcokká - maradék várrá a szirttetőn.
De még az is előfordulhat, hogy hirtelen ráomlanak a falak
a zsarnokságra, aztán olyan hirtelen eltakarítják őket, hogy
túléli a dög.
De már össze van törve.
Be van kötve a feje.
Őrjöng.
Könnyű megismerni.
Vége van - bármennyit ől is még.
...
Jelet kell hagyni.
Mert ami most Magyarországon történik, hihetetlen.
Jelet kell hagyni, hogy tudják, mindenségnyi idő elmúltával is,
ezt mi cselekedtük.
Jelet kell hagyni, mert Dávid még bízhatott a szájhagyományban,
és bízott is, annyira, hogy eszébe se jutott, de
minket a Fejlődés megátkozott a tömegkommunikációval is,
meg a propagandával is, és ha fegyverrel nem is, de azokkal
még legyőzhetnek. Vagy fegyverrel legyőzhetbek, de azokkal
tönkretehetnek, és megalázhatják a legszentebb,
legtisztább forradalmunk.
Jelet kell hagyni.
Hátha a gép, a lencse, a zárkattanásnyi pillanat-törmelék
felfedezheti azt a valamit, ami elmondhatatlan. Ami itt van most,
körülöttünk, s érezzük valamennyien, de amiből már jövő
héten sem fog érteni, felfogni senki semmit sem.
Hogy együtt vagyunk, nem zet vagyunk, és szűkölve figyeli
a világ torokszorító nagyságunkat.
Jelet kell hagyni, hogy lássák majd, miképpent védtük meg
azt a keveset, ami nekünk megmaradt.
Jelet kell hagyni, mert becsületünk ez, mert az a kölyök ott
a rohamsisak alatt többet tett miértünk, mint akár ezer
világ-híressé lett magyar, jelet kell hagyni, mert a svájci-sapkás
férfit fasiszta ellenforradalmárnak fogják gyalázni,
jelet kell hagyni, lássa a a világ, kiket hagyott megint magára,
jelet kell hagyni, mert már jönnek, figyelnek, pusztulásubkra lesnek.
És aztán csend.
Megint elkattant a szabadság egy pillanata.
Szőke István Atilla: SZŰKSZAVÚ NAPLÓ 56-RÓL
Nem üzentek
beárultak
elhurcoltak
fejem zúzták
fülek zúgtak
megrugdostak
körmöt téptek
pofont adtak
kínvallattak
vérem csorgott
évek vártak
falba zártak
hajam hullott
kiröhögtek
elengedtek
hazamentem
tele hittel
becsülettel
ma is élek
ők is vannak
kikacagnak
bűnük évül
törvényt hoznak
hazudoznak
a papírok
beszélnének
de mind zárva
forradalmunk
tisztasága
miért árva?
HÁROM DIÁK /Ismeretlen szerző/
Dalszöveg
Csendes az utca, éjfélre jár,
Az utca sarkán barikád áll,
Géppuska csöve mered a térre,
Mellette némán figyel az égbe három diák.
Egy padban ültek négy éven át,
Jegyezték a professzor szavát,
Ám mikor kitört a nép keserve,
Száz mással állott fegyverbe három diák.
Gép bőg az éjben, valaki lőtt,
Páncélos áll a torlasz előtt,
Békés lakásra bajt, s pusztulást hoz,
Az acélszörnnyel szemben mit ér most három diák.
Robban a gránát, lobban a láng,
Hadd pusztuljon el az, aki bánt,
S tovább őrködve magyarok álmán,
Géppuska mellett ott áll a vártán három diák.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére
Link
ÉLETÉT A HAZÁÉRT, ÉLETÉT A SZABADSÁGÉRT
Link
Október 23. I. rész
Link
Október 23. II.rész
Link
Október 23 a forradalom napja
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Nemzeti ünnep |
|
|
|
Címkék: vallatószobákban, miniszterelnökét, hegesztőpisztoly, csecsemősikolyok, szájhagyományban, záporzuhogásban, belügyminiszter, szülővárosomról, parancsolatlan, magyarországon, prédikációkból, gépkocsizajban, hátrafordultál, pusztulásubkra, tönkretehetnek, megteremtheted, elmondhatatlan, szabadságunkat, zárkattanásnyi, aranybetűkkel, propagandával, forradalmának, karácsonyfája, felgyújtottak, lehetetlenben, megalázhatják, acélszörnnyel, szögesdrótnál, könyvsorokban, szögesdrótban, harangozásból, zsarnokságról, verklimuzsika, gondolatodban, villamosokból, mozdulatodban, ávósok orvul, ifjúság kiáltványát, fiatal kígyó, első halott, ezredes teste, elsô sortüzek, menekülők kikerülték, utcára érve, városok között, kövezet közlekedésre, villamos utazásra, falak lőrések, utcákon rohamra, kerek világon, várost jelöl, emberi fajta, Örkény István, ELSŐ LÖVÉS, FOHÁSZ BUDAPESTÉRT, Tamási Lajos, PIROS VÉR PESTI UTCÁN, Illyés Gyula, MONDAT ZSARNOKSÁGRÓL, Jobbágy Károly, FELKELT NÉP, Márai Sándor, MENYBŐL AZ ANGYAL, MENJ SIETVE, Népek Krisztusa, Mert, Mert Csillag, Szabó László Dezső, Vesszen Gerő, Végvári Vazul, Kiss János, Wittner Mária, Bayer Zsolt, HOGY LEGYEN JEL, Szent Antal, Szőke István Atilla, SZŰKSZAVÚ NAPLÓ, HÁROM DIÁK, ÉLETÉT HAZÁÉRT, ÉLETÉT SZABADSÁGÉRT,
|
|
Offline
